Szívemből sajnálom azt a cserbenhagyott menyasszonyt, aki a héten bekerült a hírekbe, amikor a menyasszonyi ruhájában állva maradt a jóakarók tömege előtt, és magyarázkodnia kellett, hogy leendő párja a jelentéktelenséget választotta.
Szívemből sajnálom a vőlegényt is. Ezt az unokaöcsémnek, Neungnak köszönhetem.
A 24 éves menyasszonyt a 18 éves vőlegénye állította fel. Áprilisban találkoztak, és az azóta eltelt három rövid hónap alatt állítólag egymásba szerettek.
Mi történt? A férfinak volt egy másik barátnője is, de az igazi buktató az volt, hogy nem tudta kifizetni a 300 000 bahtos menyasszonyi árat.
Meglepne ez bárkit is? Egy átlagos 18 éves thaiföldi férfi ebben az országban szerencsés, ha 300 baht van a bankszámláján. Csak a gazdag sertésgolyó gyárak tulajdonosainak 18 éves fiai engedhetnek meg maguknak ennél nagyobb összeget. És különben is, komolyan azt hitte, hogy az ideális élettársa egy 18 éves nőcsábász lesz, akivel 90 nappal korábban találkozott?
A “menyasszony ára” közvetlen fordítás thaiból, ahol nem hangzik olyan ridegen és klinikusan, mint angolul. A thai szó sin sot, amit úgy fordítanak, hogy … nos, menyasszonyi ár.
Ez az a fizetség, amit a férfiaknak kell fizetniük a menyasszony családjának azért, hogy elvehessék a lányukat. Először 25 évvel ezelőtt találkoztam vele, amikor Vichien barátom el akarta venni az akkori barátnőjét. Mindenek előtt meg kellett találnia a menyasszonyi árat.
“Megveszed őt?” Kérdeztem hitetlenkedve.
“Nem. Pénzt ajánlok érte.”
“Ez nem ugyanaz? Mennyiért?”
“Nem tudom… 50.000 baht.”
“Nincs 50.000 bahtod.”- kezdtem, mire Vichien rám nézett és kinyitotta a száját, de elvágtam a száját.
“Ne is kérdezd!”
“Ez csak egy kölcsön.”
“Nem!”
“Az esküvői ceremónia után azonnal vissza tudom fizetni.”
“Hogyan?”
“Naiyana anyja azonnal vissza fogja adni nekünk. Átadjuk a pénzt a szertartás alatt, hogy mindenki lássa, aztán visszaadja nekünk.”
“És ha megtartja?”
“Akkor fösvény.”
“És én le vagyok égve.”
Még annyi kérdésem volt. Le tudnám alkudni az árat? Tudod, leütni tíz százalékot a menyasszonyi árból, és Vichien öt év abszolút szerető és kiskorú feleségek nélküli életet dob hozzá?
Majdnem két évtized telt el azóta a végzetes éjszaka óta, és igen, Naiyana anyja napokkal az esküvő után visszaadta a pénzt. De micsoda kulturális szemfényvesztés.
Nézze, nekem kisgyerekkorom óta azt mondták, hogy a nő fizeti az esküvőt, nem a férfi. Emlékszem, hogy anyám a “dicsőségdobozokról” beszélt; bőröndökről, amelyekben a hajadon lányok a házasélethez szükséges dolgokat gyűjtötték. Bár soha nem pillantottam meg ilyen dobozt, úgy képzeltem, hogy tele van Wiltshire-i éles késekkel, haranglábas tréningruhákkal és K-Tel Record Selectorokkal.
Az évek során megértettem a menyasszonyi ár szerepét. Mint oly sok minden ebben az országban, ez is csak színjáték.
Nézd, mikor házasodik meg egy thaiföldi sztár vagy egy előkelő család sarja. Az egyetlen dolog, amire számíthatsz (a hamarosan bekövetkező váláson kívül), az a boldog pár előtt felhalmozott pénz- és aranyrudak hegye. Néha ezek a menyasszonyi díjak több tízmilliós nagyságrendűek is lehetnek.
Még 2011-ben nagy port kavart, amikor a közlekedési minisztérium állandó titkárát kirabolták, miközben a lánya esküvőjén vett részt.
A tolvajok akár 200 millió bahtot is elvittek… készpénzben. Az állandó titkárnak hihető kifogása volt arra, hogy egy kis afrikai ország készpénzkészletének megfelelő összeget tartott a folyosón. A lánya férjhez ment, emlékszik? Az a készpénz volt a menyasszonyi ár, mondta.
Mi másért, kérdezte, miért mászkált volna ekkora mennyiségű készpénz Lad Phrao kastélyának folyosóin? Igen, nem sokkal később letartóztatták.
Mivel eljutottunk Neunghoz.
Neung egy régi thai barátom fia, aki meghalt, amikor Neung még csak 15 éves volt. Neung akkoriban Bangkokban tanult középiskolában. Az apja halála azt jelentette, hogy örökölt egy kis durián- és mangosztánültetvényt Chanthaburiban.
Neung a 12. évfolyamig folytatta tanulmányait. Mielőtt visszatért a farmra, talált magának egy barátnőt, Nattot. Havonta egyszer eljött Samut Prakanba, hogy meglátogassa őt néhány napra.
Neung most 36 éves. Hihetetlen, de a mai napig havonta egyszer még mindig a kisteherautójával jár, hogy időt töltsön Natt-tal, aki a szüleinél lakik.
Neung néhány látogatás alkalmával beugrik hozzám, megszokásból, és gyakran akkor, amikor a pénz egy kicsit kevés, és műtrágyát kell vásárolni. Igen, az önök kedvenc tudósítója ilyenkor besegít, és így állandó ellátásban van a legkedvesebb gyümölcséből, a mangosztánból – ami pedig az abszolút gyűlölt gyümölcsét illeti, Neung már évek óta tudja, hogy ne hozzon duriánt a házam közelébe.
Egy hónappal ezelőtt – három héttel azelőtt, hogy a cserbenhagyott menyasszony története kirobbant – végre leszámoltam Neunggal.
“Mikor veszed el Nattot?” – kérdeztem. Megkérdeztem.
“Mai roo”, válaszolta.
“Hogy érted, hogy nem tudod? Már több mint 20 éve együtt vagytok!”
“Yung mai prom”, mondta. Még nem állok készen.”
“Mióta akadályozza meg a készenlét az embereket abban, hogy összeházasodjanak?” Kérdeztem, mintha szakértője lennék a témának. De tényleg volt valami igazam. “Hozzá akarsz menni Natthoz?”
“Kor dai”, mondta. Azt hiszem, igen. Neungot bármiben is leszögezni kicsit olyan volt, mint egy sátrat leszögezni egy hurrikánban. Világos volt, hogy némi megerősítő intézkedést kell tennem, ha Neung és Natt gyermekei valaha is meglátják a napvilágot.
“Most figyelj rám”, mondtam. “Itthon fogsz megházasodni, hogy pénzt spórolj.”
“És mi lesz a menyasszonyi árral?” – kérdezte.
Megpróbáltam leplezni a meglepetésemet. “Menyasszonyi ár?” Kérdeztem. “Huszonegy éve jársz Natt-tal. Biztosan nincs szükséged menyasszonyi árra? Megkérdezted a szüleit?”
“Nem”, mondta Neung.”
Azt gondoltam, hogy Natt szülei legfeljebb 50 000 bahtot kérnek, amit majd visszaadnak. Hihetetlen módon Neung, aki soha nem szokott elköteleződni semmi mellett – Nattot is beleértve – beleegyezett, hogy másnap beszél Natt szüleivel.
Két nappal később rossz híreket kaptam.
“Beszéltem Natt szüleivel” – mondta Neung. “300.000 bahtot akarnak … amit nem fognak visszaadni.”
Mit akarnak?
“Örülnek az ötletnek, hogy összeházasodjunk. Azt mondták, hogy a szomszédaik már elkezdtek csodálkozni, hogy mikor kötjük össze az életünket.”
“És ez a csodálkozás nem fog egyhamar abbamaradni, ha továbbra is ilyen mércét állítanak. Mi a fenét képzelnek ezek? Megalkudtál velük? És miért nem fizetik vissza?”
Azt javasoltam, hogy magyarázzák meg Natt szüleinek, hogy a kérésük soha nem fogja megkönnyíteni az esküvőt. Ehelyett talán elősegítené, hogy Neung továbblépjen, és találjon egy másik lányt, akinek a szülei nem voltak ennyire elrugaszkodva a Samut Prakan külvárosi menyasszonyi áraitól.
Ezért írtam a rovat elején, hogy a szívem a vőlegényért is együtt érez a hírben. Milyen kár, hogy egyszerűen túl sok a túlbuzgó menyasszony, a hanyag vőlegény és a kapzsi apósok ahhoz, hogy a párok számára biztosítsák a “boldogan éltek, amíg meg nem haltak” forgatókönyvet.
Neung és Natt továbbra is havonta egyszer látják egymást; merem állítani, hogy a havi randevúikat az örökkévalóságig folytatják, vagy amikor Natt szülei meghalnak, attól függően, melyik jön előbb.
Ami a hírben szereplő párt illeti – a dolgok nem fognak olyan könnyen megnyugodni, mert az igazi probléma nem a menyasszonyi ár hiánya. Hanem a józan ész kölcsönös hiánya.
